Hikari94 - Pillangóhatás Novella 2.

A vörös pillangó

Esős, őszi hideg idő volt, mikor egy fiatal nő állt az egyik színház ablakánál. Hosszú fekete haja és gyönyörű mélykék szeme volt. A ruha, amit viselt, egy hosszú fehér ruha volt, melynek az ujján csipke húzódott. A fiatal nő kémlelte az utat, melyen meglátszott az előző esti csapadék nyoma. Az autósok fényszórója be volt kapcsolva és így megvilágították azok a csúszós és nedves utat. Az emberek jól fel voltak öltözve soknak a kezébe lehetett látni esernyőt, hogy megelőzzék a bőrig ázást. Hirtelen az ajtó kinyílt a fiatal nő pedig megfordult egy másik tőle nem sokkal idősebb nő állt az ajtóban. Arcán halvány smink volt, hiszen a babarózsaszín szemhéj púder csak kiemelte az amúgy is feltűnő zöld szemeit. Az ajkán hasonló színű szájfény volt. Az ajtóban álló hölgyön egy kék blúz volt, valamint egy fekete szoknya a lábán csizma, mely a térde alá ért. Az ablaknál álló nő rá nézett.

- Carmen gyere, Mr. Louis kiosztja a szerepet. – mondta a hölgy kedvesen.

- Megyek, köszönöm. – felelte, majd a másik becsukta az ajtót.

A fekete hajú tovább állt néhány percig az ablaknál, majd egy férfire pillantott, aki épp akkor jött be a színházba. Szűkre húzta a szemét, beleharapott vérpiros ajkába majd elindult az ajtó felé, de előtte felvett egy krémszínű kötött kardigánt. A kardigánon aranyszínű gomb volt, az alsó hármat begombolta, a felső kettőt viszont nem. Kilépett a folyosóra, majd elindult egy lépcsőhöz, amin lement tett néhány lépést és az ajtóra oda volt írva, hogy iroda. Bekopott a fehér ajtón és belépett. Néhány ember már ott volt, köztük Mr. Walter Louis is, aki a színház tulajdonosa volt és, aki többnyire rendezte a darabokat. A kollégája Edward Bexter véleményét is kikérte mindig és besegített folyton neki a férfi. A tulajdonos a hölgyre pillantott, majd rá nézett egy sárga mappára, amire fel volt tüntetve az előadás neve: A vörös pillangó. Walter rá nézett az emberekre majd megigazította fekete keretes szemüvegét és a kollegájára nézett, a köpcös férfi bólintva jelzett.

- Nos, köszönöm mindenkinek, hogy ilyen hamar ide fáradt. Mint azt már említettem múltkor is egy újabb előadásra kerül sor, hiszen múltkor az Éjféli Álom is nagy sikert ért el, de ez most más lesz. Ez a darab nagyobb sikert fog elérni, színvonalasabb lesz. Az előadásunk címe: A vörös pillangó lesz, ami egy magányos lányról szól, aki nem más, mint egy átlagember a sok közül. Az emberek között hiába ez a vörös színű ruhát öltött lány lesz a legszebb, mégis ő lesz a legmagányosabb és az, aki a legkevésbé találja meg a helyét. Ez a kisasszony a vörös színnel az ő lelki állapotát fogja jelképezni, az, hogy minden ember és minden dolog mennyire különbözik egymástól. Olyannyira, hogy a végén a kisasszony a bálba, mikor is vörös pillangó ruhát ölt öngyilkos lesz. A fiatal tizennyolc éves lány felé túl sok az elvárás, ám őt senki sem érti meg. A szülei kényszerítik egy olyan férfihez, akit nem szeret. Elvárják tőle, hogy az legyen, aki nem akar lenni és mi közben minden nagyszerűnek tűnik, mert azt az oldalát mutatja, a lelke mélyén megváltásért kiált. A megváltás számára pedig a halál lesz, mert mikor a bálba táncolnak, ő végez magával a terem közepén. – mesélte Walter. – Mindezt úgy, hogy senki sem veszi észre. Az utolsó jelenetbe a halála előtt, mielőtt feladna mindent, eltáncolja, a vörös pillangó búcsú táncát mellyel azok felé mutat, akik fájdalmat okoztak neki az életében, és akik miatt el akar távozni az élők sorából. – magyarázta drámaian a szemüveges férfi. – A következő felállásban lesznek a szerepek kiosztva a vörös pillangó: Carmen Everes, a húga: Amanda Taylor, a szüleik: Richard Thompson, Janette Logan, a vőlegény: Derek Winter, a Morgan házaspár: Stefan Hild, Magen Blayn, Lady Rose: Emily Tyler, Lord William: Matthew Baker, valamint a Parker család: Alexandra és Carlos Conor, Julia Harper és Tristan J. Curtis. A többiek pedig háttér táncosok és a nép, akik a tizenötödik századi Londonban élnek. A premier négy hónap múlva lesz. – mondta. – Szeretnék sok sikert kívánni mindenkinek!

- Walter barátom csak annyit szeretne ezzel mondani, hogy mindenkire szükség lesz a remek munkához. A kitartás és az akaraterő lesz a legfontosabb, az eddigi előadások ehhez képest gyerekjátékok voltak. – szólt Edward, akinek a barna szeme szigorúan és mégis tisztelettel ragyogott mindenkire, akin végig nézett.

A színészek elkezdtek beszélgetni, Edward és Walter elvonultak meg beszélni, hogy a jeleneteket hogyan is rendezzék meg. Csak bejelentették az új színdarabot, azon a napon még nem volt próba. Carmen visszavonult a szobába ahol azelőtt volt, útközben összetalálkozott a férfivel, akit az ablakból látott. Félre húzta ajkát, mire a férfi gúnyosan elmosolyodott.

- Látom Carmen te még mindig nem tetted túl magad azon, ami történt.

- Hagyj békén Sean. – mondta, majd elment a férfi mellett.

Nem sokkal később már az öltözőjébe volt, ahol leült a fotelba. A kolleganője jött be Amanda, aki leült mellé, Amanda hosszú barna haja a derekáig ért és úgy omlott le a kecses, vékony derekára hullámos fürtökbe. Világoszöld szeme kíváncsian fürkészte a barátnőjét.

- Mond minden rendben? – kérdezte meg a társát, akin látszott, hogy fel volt dúlva.

- Nem az előbb találkoztam Seannel, még van pofája mondani, hogy látja nem tettem túl magam a történteken. – mondta és a párnát ledobta a földre. – Azt hiszi, megválthatja a világot, pedig nem!

- A pasik már csak ilyenek. – sóhajtott Amanda és az ablak felé nézett. – Nem értem miért hagyott el, hiszen olyan jól megvoltatok.

- Minden bizonnyal valami másik nő van a dologba, de nem mondja meg. – fintorodott el. – Minden bizonnyal úgy tartja jónak, ha titkolja, pedig ez szánalom! – mondta, mi közben hanyatt dőlt a kanapén.

- Ha egy másik nőért tette, akkor elsüllyedhet a pokol fenekére, még egy ilyen nőt, mint te nem fog találni.

- A pokol sem elég jó hely… Azt a mérhetetlen szenvedést nem kaphatja vissza, amit nekem okozott, mikor hat hónapja elhagyott. – szólt a fekete hajú és arcán végig folyt egy könnycsepp. A másik, aki a darabba a húg szerepet kapta ki, átölelte. Amandának, Carmen olyan volt, mintha a testvére lett volna. Sajnos Amandának nem adatott meg, hogy testvére legyen, de ezt pótolta a barátnője.

- Minden más lesz Carmen, ígérem neked. – mondta bíztatóan, mosolyogva, míg a másik megtörölte a szemét.

Elmosolyodtak majd felálltak Carmen felvette a fekete hosszú kabátját és a csizmáját, majd Amandával együtt kilépett a szobából, bezárta az ajtót és elmentek haza.

A hétvégét otthon töltötte mindenki, Carmen a szobájába ült egész hétvégén és a forgató könyvet bújta. Jól akart teljesíteni, azt akarta, hogy meg legyen a kellő hatás. A legmegrendítőbb a kisasszony halála volt, amikor a bálon végez magával. A színésznő azt gondolta végig, hogy is illene bele legjobban az a helyzet a történetbe. Hiszen ott minden rajta áll, ott az ő cselekedete a dráma, forduló pontja. Hétfőn negyed hétkor kelt, rendbe szedte magát és ment is a munkahelyére. A színészek, a statiszták illetve a rendezők ott voltak, amint meglátta a szemüveges férfi Mis Everest elmosolyodott és figyelmet kért.

- Mindenki figyelmét szeretném kérni! Itt volt a hétvége most pedig újult erővel vágunk bele a próbák és a gyakorlás tömkelegébe! – szólalt meg.

Mindenki bólintott válaszul, majd elkezdték a próbát, a felvonások nagyon jól mentek. Az első két jelenetet elpróbálták kisebb alakításokkal, de tökéletesítették. Az egész színdarab harminc jelenetből állt és két felvonásból. A második felvonás a bál előtti két napról szólt. Mikor Carmen a színpadon volt elfelejtette a gondjait, olyankor nem számított semmi, hiszen a színészkedés volt az élete. Ám ahogy teltek a hetek egyre nehezebben ment neki a koncentrálás, hiszen sok minden felgyülemlett az életében. A barátja elhagyta őt és egyre többet kereste őt a férfi, hogy nem tette túl magát a történteken a volt barátnő, de Carmen feledni akart. Kiderült, hogy Carmen édesapja nem is a vérszerinti édesapja, amin nagyon kiborult, hiszen huszonhárom évig abban a tudatban élt, hogy Josef az édesapja. Miután ez kiderült az Everes családban a szülők elváltak és Josef elköltözött. Carmen édesanyja pedig egy maga maradt a házba megtörve és bűnhődve a huszonnégy évvel azelőtti hűtlenségéért. Carmen próbálta az otthoni és a magán életi gondokat nem a munkahelyére hozni, de mikor Julia Harper áskálódni kezdett ellenne teljesen kiborult. Az öltözőjében volt és a kanapén ülve sírt, a sminkje elfolyt az arcán, Amanda lépett be.

- Carmen, Carmen mi történt?! – kérdezte és közel lépett a nőhöz.

- Semmi Amanda, minden rendben. –felelte, majd rá nézett a legjobb barátnőjére.

- Akkor nem sírnál, mond el mi baj. – szólt a barna hajú.

- Nem mondtam el senkinek se, de annyi baj van az életembe és nem tudom túl tenni magam rajta. Először is Sean még mindig keres azért, hogy nem tettem túl magam a szakításon, de le akarom zárni a múltam. Kiderült, hogy Josef nem is az apám, mert édesanyámnak viszonya volt a főnökével, akinek igaziból a lánya vagyok. A vége az lett, hogy elváltak és Josef elköltözött – mesélte mi közben a barátnője a hátára tette a kezét. – Most pedig Judy kezdett el áskálódni ellenem, hogy nem nekem kellett volna meg kapnom a főszerepet. Egyre többen értenek vele egyet és a közutálat tárgya lettem. Nem tudok olyan teljesítményt nyújtani, amilyet szeretnék kevesebb, mint két hónap van hátra a bemutatóig és sehol nem tartunk. Mások szerint, azért mert én depressziós vagyok, illetve állandóan kiborulok.

- Na, csak kapjam el azt a lányt. – horkant fel. – Egyébként szeretnek téged Carmen, szükség van rád, mindenkinek fontos vagy! Nekem te vagy a példaképem és a nővérem, ha te nem lennél, akkor én se jutottam el volna odáig, hogy a húgod lehetek a darabban.

- Köszönöm Amanda, sokat jelent nekem az, hogy ennyire büszke vagy rám. – mondta és megfogta a barátnője kezét. – Végig fogom csinálni, úgy fogom eljátszani a vörös pillangó szerepét, ahogy elterveztem – jegyezte meg határozottan.

A fekete hajú nő arcán mosoly jelent meg, ami Amandát is bíztatta. Nem szerette, ha a lány, aki a példaképe szomorú volt, számára Carmen is sokat jelentett, hiszen úgy érezte, hogy ő a színésznő húga. Miután Carmen egy kicsit jobb lelki állapotba került visszamentek gyakorolni. Walter és Edward az első sorból nézték a már kész jeleneteket, mi közben Walter a szemüvegét igazgatta. Mikor Carment megdicsérték a színvonalas próbákért Judy teljesen féltékeny lett és elviharzott a próbáról. Egy idő után ő ki is szállt és egy fiatal színésznőt raktak a helyére, akinek Carmen segített gyakorolni. A premier előtti két hétben a plakátok már kikerültek, melyen a vörös ruhában és állarcban a gyönyörű színésznő volt.

Elérkezett a premier napja az esti adásra sokan előre lefoglalták a jegyet, aki nem így tett az négykor a kasszánál állt, hogy tudjon jegyet venni az első előadásra. Fél hét előtt már a háromnegyed színház megtelt, mintegy ötezer nézővel. Fél nyolckor az utolsó jegyet is eladták és az utolsó pár sétált be a terembe, hogy elfoglalják a páholyukat. Nyolckor Walter és Edward elő léptek a függöny mögül a lámpákat lekapcsolták és megvilágították a színpadot. A színfalak mögött Amanda és Carmen szorították egymás kezét és úgy drukkoltak egymásnak. Mind a kettőjük izgult, hiába vettek már részt számos előadáson.

- Jó estét hölgyeim és uraim! – szólt Walter. – Hosszú idők óta folytak a gyakorlások és a próbák, hogy eme előadást előadjuk melynek a címe: A vörös pillangó. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk. – szólt és lefáradtak a színpadról.

A színésznők nagyot sóhajtottak, majd felgördült a vörös függöny és kezdetét vette az előadás. A közönséget magával ragadta a történet már a legelején, de azt nem tudták, hogy milyen drámai módon fog végződni. Az első felvonásban a vörös pillangó, azaz Lady Victoria Wayerwold megismerkedett a vőlegényével és elmondták neki milyen sors vár rá. A kisasszony sokszor imádkozott az Istenhez ám, de nem hallgatta meg a fohászát. Victoria egyre jobban süllyedt a mélység fele és nem menthette meg őt senki, hiába tűnt boldognak nem volt az. A záró jelent ebben a felvonásban az volt, hogy sírva fakadt a kisasszony a kertben és a csillagos ég felé kiáltott, hogy nem akar élni. Itt már a bált is bejelentették a színdarabba. Miután legördült a függöny Carmen és Amanda az öltöző részlegre mentek, ahol átvették a ruhájukat.

- Nem sokára jön a záró jelenet, mikor Victoria meghal. – szólalt meg a barna hajú, mi közben felvette a lila ruháját.

- Igen, nem sokára vége, akkor minden más lesz. – fordult el Miss. Everes. – Olyan hatást fogtok látni, melyet Walter csak pillangóhatásnak hívott. El se tudjátok képzelni, mi lesz a vége… – mondta. ~ Walter hónapokkal ezelőtt valóban beszélt egy hatásról, melynek a pillangóhatás nevet adta. Hiszen csak a fájdalommal teli, reményvesztett fiatal lány tánca tudta közvetíteni az értelmeit. ~

Miután a színészek átöltöztek, a kellékesek átrendezték a díszleteket az előadás folytatódott. Walter és Edward ott izgult oldalt, hogy milyen lesz a show vége. A nézők sorai között ott ült Sean is, akinek az arcán furcsa mosoly húzódott mikor meglátta az ex barátnőjét. Nem vette észre őt akkor még a színésznő. Hamarosan elérkeztek a bálhoz, mikor a füst gépek füstöt fújva elhomályosították a színpadot. Majd a füstből elő lépett a vörös ruhában Carmen, nem sokkal később megjelentek a családtagjai, a vendégek, a vőlegénye és a nemesek a színpadon. A vőlegénye, Matthew Di Andont felkérte őt egy táncra, amit elfogadott. Utána mindenki táncolni kezdett körülötte és nevettek, ekkor ő már nem bírta. Táncolni kezdett, mely azt jelezte, hogy mennyit szenvedett, mert nem foglalkoztak vele és mindenki fontosabb volt nála. Magányos volt, kitaszított és kényszerítették őt egy férfihez, akit nem szeretett. Mi közben Carmen táncolt eszébe jutott, hogy őt mennyi sérelem érte életében. Mikor Sean elhagyta, hogy kiderült az anyja évekig hazudott neki, hogy nem is, azaz apja, akit annak hitt. A sok ki nem mondott szó, mikor helyette döntöttek és, hogy nem fogadják el őt sem. A tánca a nézőket mélyen megérintette, hiszen átlehetett érezni a fájdalmát a kisasszonynak mikor a szülei, a nép, a nemesek és a vőlegénye felé nézett. Végül elő vett egy kést és magába szúrta, összerogyott mi közben könnyes szemmel a nézőtérre pillantott, akkor látta meg Seant, aki feszült figyelemmel nézte őt. Azonban mikor észrevették Victoriát a szülei már halott volt, a húga letérdelt mellé és sírva kiáltott fel. Gyorsan felrohant Walter és Edward.

- Carmen! – kiáltotta a lány. – Carmen kelj fel! – szólt neki ismét. Ezeket a perceket a közönség feszült figyelemmel nézte, Sean felállt és úgy pillantott fel a színpadra.

- Edward vidd innen Amandát! – mondta a szemüveges, mire Edward megfogta a színésznőt és arrébb vitte.

- NEM! Nem! – kiabálta és vergődött Ed karjába, aki nyugtatta a húsz éves tehetséget.

Walter megnézte a kést és elszörnyülködve látta, hogy az nem a műanyag kellék, hanem egy igazi kés. Körbe nézett, majd lehajtotta a fejét, Edward közel lépett hozzá, mire Amanda is odarohant.

- Mi történt főnök? – kérdezte könnyes szemmel a barna hajú.

- Sajnálom Amanda, de Carmen igaziból végzett magával. – szólalt meg a férfi nehezen.

A többi színész és kellékes nem értették a helyzetet egymásnak súgták tovább, hogy Carmen meghalt. A legtöbben összeborulva kezdtek el sírni a színpadon, majd a nézőket kiküldték a teremből. Sean nem ment el odaakart menni, de nem engedték közel a halott nőhöz. Amanda lerogyott a színpad közepén és csak bámult maga elé, Derek és Emily ment oda a szomorú szépséghez.

- Carmen mondta, hogy nem sokára vége, akkor minden más lesz. Erre értette, hogy végezni akar magával nem sejtettem. Carmen azonosult Victoriával az ő élete is fenekestől felfordult, tudnom kellett volna… - szólt és a padlóra borult.

- Nem tehetsz róla! – vélte Emily.

- De igen, ha figyelek az érzéseire nem történt volna meg. – okolta magát.

- Amanda nem a te hibád! – mondta Derek is.

- De az enyém, olyan dolgokat mondott el nekem, amit másnak nem. Ahelyett, hogy hallgattam volna meg kellett, volna változtatnom a környezetét, segítenem kellett volna neki. Nem hagyni, hogy a sötétség mélyére csússzon, és ez legyen a vége. – üvöltötte.

A holttest mellett ott volt Edward és Walter, a szemüveges így szólt:

- Túlságosan élethűre sikeredett a pillangóhatás. Ez a törékeny lány olyan hatást ért el, ami az életébe került. – sóhajtott egy nagyot.

A rendőröket kihívták, akik nyomoztak az ügyben, de lezárták úgy, hogy öngyilkosság volt. Carmen Everest két hét múlva eltemették a kollégái, családtagjai, ismerősei, barátai mind ott voltak. Még sok rajongó is összegyűlt a gyászszertartáson, de mikor a színésznőt elhantolták azon már nem voltak jelen. Amanda teljesen ki volt borulva, ott zokogott és sírt. Miután a pap elmondta az imát a lelki üdvéért, az urnát a sírba helyezték, majd betemették a lyukat. Miután felkoszorúzták és a virágokat is odatették a családtagok és a barátok elindultak a torra, amit a halott fiatal tiszteletére rendeztek. Sean és Amanda azonban ott maradtak a sírnál.

- Nem tudom mi válthatta ki belőle, hogy ezt tette. – jegyezte meg szipogva a volt barátja.

- Ne áltasd magad! Te is közre játszottál, hogy ezt tette magával. Nekem mesélt olyan dolgokat, amit senki se tudott. – kezdte könnyes szemmel a barna hajú. – A szülei elváltak, mert kiderült, hogy az apja nem is az igazi apja, ugyanis az anyja megcsalta annak idején Mr. Everest. Nem fogadták el őt olyannak, amilyen volt az egyik kolléganője Judy áskálódott ellene, és te se hagytad békén. Megcsaltad őt Sean… Csak azt nem értem miért…

- Nem csaltam meg az istenit, már olyan sokszor elmondtam neki! Nem csaltam meg, csak rájöttem, hogy nem egy ilyet érdemel, mint én, egy idiótát.

- Önbizalom hiány miatt hagytad ott? – fordult felé.

- Részben, de nem tudtam, hogy ez lesz a következménye, én még mindig szeretem Carment. Ostoba voltam, hogy nem mondtam el neki. – sírta el magát a férfi.

- Most már kár ezen rágódni, de egy biztos olyan volt, mint Victoria, úgy érezte nincs helye ebben a világban. Számára a halál volt a megváltás. – mondta nehezen és végig folyt az arcán egy könnycsepp.

Majd elindultak ki a temetőből, a húsz éves nő meglátott egy vörös pillangót, amint épp mellettük repült el. Megbökte Seant, akinek ajkán egy piciny mosoly jelent meg, mert úgy érezték, hogy Carmen Everes ott van közöttük vörös pillangó formájában.

Carmen Everes egy gyönyörű fiatal színésznő volt, de megváltozott az élete és úgy érezte nincs más megváltás, mint a halál. Az egyik karaktere azonos volt vele, mert a színdarabban a lány épp olyan volt, mint ő maga. Az utolsó jelenetbe a pillangóhatás című effektet adta elő, melyben Victoria elbúcsúzott az emberektől, akik őt körül vették. Akkor nem csak a színdarabban búcsúzott el, hanem igazából is. Az utolsó tánca és színdarabja mesélte el a fájdalmát, mert a pillangóhatás végleg-végett vetett eme vörös pillangó életének…

-------------------------------------------------------

Kedves Hikari94!

Egy kicsit hajaz a történeted a Fekete Hattyúra :)... pont a napokban láttam, lehet csak ezért...

No de: szomorú történet, szerelmi csalódás, halál... egy kicsit túl nyomasztó volt nekem a sok szomorúság, ami már az elején uralta a művedet. Már néhány bekezdés után tudtam, mi lesz a vége, ezért egy kicsit hosszúnak találtam az utat a végkifejletig :(... Ezt kicsit elrejthetted volna ügyesebben. Egyébként a megfogalmazás és az ötlet is tetszett, bár magának a pillangó-hatásnak új értelmezést adtál, ami persze nem baj :)...

Carmen öngyilkosságának okait jobban kidolgozhattad volna, hiszen egy ilyen műnél pont ez a folyamat a fontos. Egy kicsit az okok felsorolása így szappanopera-szerűre sikerült.

Sean viselkedése furcsa, de hát a pasik már csak ilyenek...

Köszönöm a munkádat és gratulálok!

hullócsillag