14. fejezet - Téboly

Fogalmam sem volt, mit tehetnék. Álltam, és néztem a Zac orrából csörgedező vért. Furcsa mód még az ízét is éreztem. Fel sem tűnt, hogy azért, mert sikerült húsig lerágnom a számról a bőrt. Igazából sajnálnom kellett volna, amiért ilyen állapotban van, de én inkább azt sajnáltam, hogy pont hozzám esett be. Szerencsétlenségére nem volt gyakorlatom ilyesmiben.

Feltúrtam az egész tárolószekrényt, mire végre a kezembe akadt egy pár gumikesztyű. Én ugyan hozzá nem érek!! Már csak az kell, hogy Nick a nyakamba varrja ezt az egész ügyet. Visszasiettem, és elkezdtem behúzni Zac-et, hogy legalább az ajtót be tudjam csukni. Meglepően könnyen ment. Miután meggyőződtem róla, hogy senki sem nézte végig tátott szájjal az utcáról az iménti műveletet, becsuktam az ajtót, és visszasiettem Zachez.

Hol a fenében lehet Fred?! Nagyon reméltem, hogy nem hagy cserben. Addig is, kellett valamit csinálnom. Mégsem heverhet itt, az út közepén. Mi van, ha apa hazajön, és itt talál az előszobaszőnyegen a reggeli Ivy day’s vérbe fagyott coverboyával?!

Most, hogy jobban szemügyre vettem, be kellett valljam: Zac, még így, tetőtől talpig sárba mártózva is legalább annyira jóképű volt, mint kőbunkó. Nem mintha ezzel ne lettem volna tisztában már lassan nyolc éve. Most mégis meglepett. Az arca nem csak sáros volt, de vizes is. Hogy mitől, egyelőre rejtély volt számomra, de most kifejezetten jól jött. Egyszerre vonzott és borzasztott el a lehetőség, hogy most azt tehetnék vele, amit akarok.

Szórakozottan lehúztam a gumikesztyűt, és mutatóujjjammal sávokat húztam a felázott iszaprétegbe. Művemet egy indián törzsfőnök is megirigyelte volna. Felkacagtam, majd ijdeten kapdostam a fejem, a hang forrása után kutatva. Furcsa volt, de úgy éreztem, nem én irányítom önmagamat.

Amikor leesett, mekkora hülyeséget csináltam a fürdőszobába siettem, és egy elefántra is elegendő fertőtlenített vattapamaccsal tértem vissza. Tudom, állapotára való tekintettel hülyeségnek tűnhet ilyesmire vattát pazarolni - majdnem olyannyira, mint mosogatás előtt körmöt festeni - , de mégsem bízhattam a véletlenre, hogy esetleg Fred betoppan és a sokktól lebénulva egészen véletlenül kicsúszik a száján egy basszameg. Nem vállalhattam ekkora kockázatot, hiszen attól a meglepetéstől, hogy Fred hangosan nyílvánít véleményt a jelenlétemben, egészen biztosan én is átpártoltam volna Zac földöntúli oldalára.

Ha most kívülről látnám a párosunkat, minimum arra gondolnék, hogy átiszapbirkóztam a túlvilágra. Mindenesetre, az arcfestés nyomait azonnal el kell tűntetnem. Még a végén azt hiszik, nem vagyok beszámítható állapotban. Bár, ha jobban belegondolok, erről nem kellett volna sokáig győzködni, se engem, se mást.

A kezeim maguktól mozogtak ujjaim közt a nedves, gyógyszertár szagú vattával. Elidőztek a sűrű szemöldökök felett és a vékony, de formás ajkak vonlán. Elbódított a vegyszer illata és a ruháiból áradó bűz.

Így mozdulatlanul egész elviselhető volt. Egy egészen más Zac. Tényleg van, akinél csak a halál segít, hogy az emberek észrevegyék, a vonásai mögött is rejtőzik szépség? Bár, ha belegondolok, ez a szépség igencsak a vonások előtt rejtőzött. Vagy nem is rejtőzött. De legalábbis, biztosan nem mögöttük.

Már éppen belezavarodtam volna a saját gondolatmenetembe, amikor eszembe jutott az az idétlen, hamisítatlan, Zac-féle röhögés. Talán a saját zavarodott kacajomat hallva, de ebben megint csak nem voltam biztos. Lehet ez is csak a képzeletem szüleménye, mint ahogy bizonyára a Zac arca körül táncoló szikrák is. Egész helyesek voltak. Elhúztam az ujjam a szemei előtt, és nyomában csillogott a levegő. Szívet rajzoltam a homlokára, és egy pöccintéssel szerterebbentettem őket. Lehet pöccintés nékül is ment volna. Megint Zac röhögését hallottam.

Máris elszállt minden szépségről rebesgetett illúzióm. Vajon volt már, hogy Zachary Logant nem azért csókolta meg egy lány, mert éppen röhögött? Nem mintha a röhögése ennyire csókra csábítana bárkit is, akibe szorult egy kis szépérzék, de a lehetőség, hogy így talán csendben marad, már igen csábító.

- ...csábító... – hallottam egy kacér suttogást, és mutatóujjam végig simított Zac alsó ajkán.

Ujjam nyomán újra felszikrázott a bőre. Furcsa egy halucináció. Eljátszottam vele, és nevettem a remegő kis fényfoltokon. Kacajom, visszhangjában hisztérikus éllel verődött vissza a falakról. Megijedtem. Ez nem én voltam. Próba képpen újra felkacagtam. Ugyan az a hang. Megvető és...éles. Ketté vágja a levegőt, amíg a fülemhez ér. Nem én vagyok.

- ...csak egy csók... – hallottam újra a suttogást. - ...csak egy...

Rémülten kapkodtam a fejemet.

Senki sem kényszeríthet arra, hogy megcsókoljam Zachary Logant! Senki!

- ...senki sem kényszerít...akarod... – suttogta újra a hang.

Én ugyan nem! - ráztam meg a fejem, miközben ujjaim görcsösen szorították Zac ingének gallérját. Ha még élne, éppen most folytanám meg.

Fogalmam sincs, hogy került az ölembe, de ott volt. Törökülésben ültem a padlón, és ő, félig ülő helyzetben, orra vérétől ragacsos arcát a mellkasomnak döntötte. Bár, aligha szabad akaratából. Zac jelenleg a kisujját sem tudta volna megremegtetni szabad akaratából, nem hogy rám mászni.

Hirtelen pattantam fel, és Zac feje hatalmasat koppant a padlón. Ha az eséstől nem kapott agyrázkódást, akkor ezek után már bizonyára ezt is elkönyvelheti a ’mai-napom-balszerencsés-fordulatai’ elnevezésű listára.

Rémülten bámultam a ronggyá ázott szőnyegre és Zac arcára, ami, ha lehet, még maszatosabb volt, mint érkezésekor. Idegesen túrtam a hajamba, leleplezve ezzel a rengeteg mennyiségű víz eredetét. Belestem a nappaliba. Fél három. Negyed órája lehet, hogy szóltam Frednek. Mi van, ha nem jön? Mi van, ha tényleg süket volt az a k***a telefonvonal?!

Csuklottam a visszafolytott indulatoktól, miközben a karjánál fogva próbáltam a testet felvonszolni a lépcsőn. El kell rejtenem! Ha Fred nem jön, előbb-utóbb lebuktatom magam valaki előtt. Néhány lépcsőfok után összecsuklott alattam a térdem, és majdnem lebukfenceztem a földszintre.

Újra megláttam őket. A kis huncut fénypontok ide-oda ugráltak Zac ajka és az enyém között. Éppen csak pár centire támaszkodtam meg tőle. Megbabonázva bámultam. Olyan volt, mint egy látomás. Egy maszatos arcú, ferde orrú, de szikrázó ajkú látomás.

- ...csak egy... – szólt újra a hang.

- NEM – FOGOM – MEGCSÓKOLNI!! – tagoltam félbeszakítva, s bár a hangom határozottan határozottnak indult, a végére már inkább tűnt szánalmas próbálkozásnak.

Elgyengültem.

Gyorsan felpattantam, és tovább vonszoltam felfelé a lépcsőn. Zac összepiszkolta az alig egy napja tisztára mosott folyosót, egészen a fenti fürdőig. Megnyitottam a csapot, melegvizet engedve a kádba. Fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor csinálni, de csak nem okoz gondot lemosnom róla a mocskot.

Lehámoztam róla a felismerhetetlenségig rongyolódott nadrágot és felsőket, majd lefektettem egy tiszta törölközőre. Egy másik törölközőt a kádba mártottam, és óvatosan áttöröltem vele a nyakától kezdve, egészen a lába ujjáig.

Ott feküdt előttem, majdnem hogy ruhátlanul, és én újra egy másik Zacet láttam. Tiszta volt. Sebezhető, védtelen. Visszaélhetnék vele. Ha akarnék. De a fene se akart tőle semmit. Csak azt, hogy tűnjön már el az életemből. Ha lehet örökre. Nyomtalanul.

Kikerestem apám szekrényéből egy tiszta alsót, és villámgyorsan, oda se nézve, azt is lecseréltem. Imádkoztam, hogy ne most térjen - csodával határos módon - magához, és imáim most az egyszer meghallgattattak. Átcipeltem a szobámba, és a szekrényem és az ágy közé fektettem.

- Szép munka! – csaptam össze a tenyerem.

Megszédültem. A csattanás visszhangot vert, és a szoba képe lassan hullámzott a szemem előtt. Képtelen voltam tovább állva maradni. Letérdeltem, majd négykézlábra ereszkedtem. Felnéztem az órára. Fél kilenc. Hát persze! - esett le a tantusz. Végig tapogattam az ágyam szélét a mobilom után kutatva. Háromnegyed három múlt, és Fred még mindig sehol.

Az arcom furcsán bizsergett. Mintha figyelnének. Oldalra kaptam a fejem, de Zac szemei meg sem rebbentek. Arca nyugodt volt és...angyali. Bőrünk közt vad táncba kezdtek az ismerős kis szikrák, akár egy miniatűr tüzijáték. Megbolondultam?

- ...csak egy... – hallottam újra a hangomat.

Igen, csak én lehettem. Tisztán hallottam magamat. Egyszerre volt esdeklő és parancsoló.

A következő pillanatban éreztem az ízét a számban. Nem kellett kinyitnom a szemem ahhoz, hogy tudjam mi történik. Inkább görcsösen szorítottam össze a szemhéjamat, és próbáltam túltenni magam azon, hogy éppen egy hullát csókolok, nyakig vizesen és sárosan. Hiába próbáltam ellökni magamtól, úgy tapadtam a szájához, mintha élete utolsó megmozdulásaként pillanatragasztót lakmározott volna. A hányinger elhomályosította a gondolataimat.

Zac torkából furcsa hörgő hangok törtek fel, majd egy adag vért öklendezett a szőnyegre.

Tátott szájjal bámultam. Nem tudtam eldönteni, minek örömére járjak legelőször indián táncot. Annak, hogy végre eleresztett, és nem a számba köpködte a vért, vagy annak, hogy megmozdult! Zac Logan megmozdult! Úgy éreztem magam, mint egy elb****tt Hófehérke-történetben. Nem hittem a szememnek.

Láttam, hogy még nincs magánál, de hirtelen csak egyvalamire tudtam gondolni.

- Mi történt? – kérdeztem a kezét szorongatva, mire újabb adag vérrel áztatta el a nadrágomat.

Nem válaszolt. Persze. Miért is válaszolt volna? Egyelőre, úgy nézett ki, csak köpködni tud. Elfogott a lelkiismeret-furdalás. Miután letörölgettem arcáról a friss vért, neki veselkedtem, és feltornáztam az ágyra.

- Kérsz teát? – kuporodtam mellé a takaró szélére. – Vagy inkább kávét innál? – hallottam újra a hangomat.

A dvd-hez szaladtam, és felkaptam egy kupac lemezt.

- Mit néznél? – kérdeztem.

A hangom ilyesztően egyszerűen csengett. Zac újabb adag vért köpött a takaróra.