"Mindig biztos voltam benne, hogy a történetek a saját életüket élik,
és hogy a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak."
/David Almond/

2010. április 6., kedd

6. fejezet - Kit kell megvédeni?

Itt is lenne a hatodik fejezet! :)...remélem megérte a várakozás! Kérlek írjatok kommentet, jól esne a véleményetek! Igyekszem a következővel!
Puszi
hullócsillag








Zsepiért nyúltam a zsebembe. Becky már megint szipogott, ahelyett, hogy kifújta volna. Még megtelik az agya takonnyal! Mielőtt azonban megtaláltam volna, a csomag papírzsepi helyett valami forróságot éreztem a zsebem mélyéről. Egy másodperc sem kellett, hogy tudjam: baj van!
Ahogy sejtettem, Connie a másik oldalról figyelt, tekintete sürgetőbb volt minden eddiginél. Jó, hogy itt van! Nélküle jó időbe telne, mire egyáltalán kitalálnám, merre is induljak. Térdeim közül kikaptam a táskámat és a sálat, majd átrohantam az úton. Mire észbe kaptam, már a másik oldalon álltam, de azért visszakiabáltam a túloldaon értetlenkedő barátnőmnek.
-         Bocs, Becky... Rohanok... Elfelejtettem, hogy megígértem apának valamit!
Tagadhatatlanul hazugság, de majd egyszer megmagyarázom. Remélhetőleg nem sértődik meg nagyon, és legalább alkalmam lesz rá.
Rohantam Connie után, mit sem törődve a dudáló kocsikkal és az engem követő döbbent tekintetekkel. Este majd hallgathatom apától a környéken lakók továbbköltéseit. „Jack, a lányod öngyilkos akart lenni!” „Jack, hogy engedheted Samet egyszál pulcsiban rohangálni ebben a hidegben?” „ Jack, jobban is figyelhetnél a lányodra! Keresztül-kasul futkosni a forgalmas főúton? Kilátott már ilyet?!” Méghogy forgalmas! Csak az én szerencsétlenségem, hogy éppen most haladt el mind, a napi átlag öt kocsi ezen az úton. A falu pletykafészkei még azt is képesek lennének hozzá szőni, hogy egy őrült kergetett baltával a kezében, és eltűntünk az erdőben. Te jó ég! Remélem, hamarabb hazaérek, mint apa!
A nyakörv egyre forróbb lett a zsebemben, így tudtam, még nem késő, hogy időben odaérjek. A sálat futtomban tekertem a nyakam köré. Így legalább torokgyulladást nem kapok a ma szerzett kék és lila foltok mellé. Éreztem, hogy ma a bakancsomat kell felvennem! Miért is nem hallgatok a megérzéseimre? Ha torokgyulladást nem is kapok, a felfázást nem kerülöm el, az is biztos. Miután beértünk az erdőbe Connie jobbra fordult, és arra haladtunk tovább, párhuzamosan az erdő szélét követő úttal. Áldottam az eszéért. Becky igen csak csodálkozott volna, hogy miért futok az ellenkező irányba. Mondjuk azt nem mondtam, hol van dolgom. A futástól két perc után már teljesen kimelegedtem, homlokomról patakokban csorgott az izzadság, de nem érdekelt. Csak időben érjünk oda! Kezemet percenként mélyesztettem a zsebembe, de minden rendben volt. Amíg ez az átokverte nyakörv süt, addig nincs gond.
- Connie! – kiáltottam az egyik bokor alatt eltűnő macskafarok után. - Nem... bírom... tovább... – Lihegve dőltem egy fának, majd a térdemre támaszkodtam, mire Connie villogó szemekkel fújt rám. – Oké, oké... Csak... hadd vegyem... ezt le... – Kibújtam a kabátból és a táskába gyűrtem, a táskát pedig egy viszonylag száraz bokor ágai közé rejtettem. - Mehetünk – mondtam egy utolsót fújva, és újra futásnak eredtünk. Az erdő szokatlanul csendes volt, habár ezen nincs is mit csodálkozni. Ivyben ilyenkor szó szerint megfagy a levegő. Connie nem törődött vele, hogy én nála kevésbé előnyös tulajdonságokkal rendelkezem. Az ő húsz centis magasságával és kecses, fürge mozgásával szemben én leginkább egy esetlen trollhoz hasonlítottam. A bokrok és fák csupasz ágaikkal az arcomat karmolták és a hajamat tépték. A fagyott avar, ami Connie léptei alatt meg sem nyekkent, hangosan recsegett az én talpam alatt, és egyre inkább úgy éreztem, a következő másodpercben elfogy a levegőm, és az erdő közepén fogok elájulni és megfagyni. Nem éppen a vágyott halálnem. Már ha lehet egyáltalán vágyott halálnemről beszélni. És vajon kiért futom most a kilómétereket? Egy dilis öregasszonyért vagy egy piti kis bűnöző miatt? Eddig csak néhányszor kaptam riasztást. Az egyiket jól elbaltáztam. Mire odaértünk már csak a szagukat éreztük a levegőben és a növényzeten. Nem tudni, mit csináltak ott, és kik. Egy másiknál betörés történt egy faluszéli házban. Éppen egy pizzázóban ünnepeltük Becky születésnapját, amikor a nyakörv majdnem kiégette a kabátzsebem. A véletlen műve, hogy egyáltalán észrevettem. Connie már az út túloldalán várt, amikor kiviharzottam a klubból. A házból nem vittek el semmit, de amikor odaértünk a betörőt elnyelte az erdő. Hiába szaladtunk utána, eltűnt, mint a kámfor. Egy harmadiknál egy nénit kellett leszednünk egy fa legtetejéről. Az éjszaka közepén. Sosem tudtuk meg, hogy került oda. Nem emlékezett rá. Néhány napra rá egy otthonba vitték. A falu még hónapokig arról pusmogott, hogy nem volt normális, és időnként galambnak képzelte magát.
Nem értem, hogyan függnek össze ezek az esetek és hogyan nem függnek ezek össze az összes többi bűnesettel. Mert abban biztos voltam, nem ezek voltak az egyetlenek Ivyben, az utóbbi néhány évben. Legszívesebben azonnal macskabőrbe bújtam volna, de tudtam, később még szükség lehet rá. Connie pökhendisége iszonyatosan bosszantott. Próbálná ki csak egy percig az én helyemben. Addig fogalma sem lesz, milyen jó dolga van. Éreztem, hogy a szemöldököm ráncba szaladt a gondolkodástól és az erőlködéstől, árkot képezve a hajamról csorgó izzadságnak és hólének. Ezek után nem vágytam másra, csak egy jó forró fürdőre és az ágyikómra. Ahhoz azonban ennek a végére kell járjunk. A vágy, hogy mihamarabb hazaérjünk, kétszeres iramot diktált a lábaimnak, és nemsokára már Connie sarkában lihegtem. Úgy tűnt már órák óta futunk, amikor végre megtorpant. Hangosan kapkodtam a levegőt és próbáltam hálásan nézni Connie-ra, leplezve, hogy legszívesebben sikítanék és a hajamat tépném, de ő nem úgy nézett ki, mint akire túlságosan nagy hatással van a kimerültségem. Fülei hangok után kutattak a szélben, orrát magasan tartva szimatolt a levegőbe, miközben szemeit a fák közt járatta. Nem lehet, hogy ilyen hamar elvesztette a nyomot! Connie sosem veszíti el a nyomot! Kezeim automatikusan a kabátzsebem felé indultak. Megállt bennem az ütő, amikor rájöttem, hogy a kabátomat, úgy minimum negyed óra futásnyira hagytam, egy bokor alatt. Halkat nyüszítettem, de Connie rögtön felém kapta a fejét. Nem fogtam vissza magam. Dühösen rugdostam a sárba fagyott leveleket, és a fejemet nyomorgatva vonyítottam.
- Hülye nemnormális, hülye szerencsétlen, hülye kétbalkezes, hülye! Miért én? - néztem kétségbeesetten Connie-ra. – Miért nem tudsz egyszer TE elrontani valamit?! – vágtam a fejéhez dühösen rászegezve a mutató ujjamat is, csak a hatás kedvéért, majd folytattam a teljesen értelmetlen önmarcangolást. Ha valaki arra járt volna, azt hiszi megbolondultam. Igazság szerint nem is jártam messze tőle, külsőre pedig egy frissen szökött elmebeteghez hasonlíthattam. Mire feltűnt, hogy Connie eltűnt, már minden cafatokban lógott rólam, a hajamtól a cipőmig.
- Connie? – kérdeztem cérna vékony, remegő hangon. Füleltem egy ideig, de nem jött válasz. Egy nyamvadt nyarvogás sem. - Connie! – próbálkoztam kicsit határozottabban, de a fákról potyogó jégdarabok kopogásán kívül most sem hallatszott semmi. Sehol - állapítottam meg magamban. Ezt jól elintéztem. Elszúrtam a feladatot, Connie meg lelépett. Ha nálam van az az istenverte nyakörv... Egyedül semmire sem megyek. Elindultam visszafelé, reménykedve, hogy nem tévedek el és kötök ki még messzebb a forró fürdőmtől, ami igen csak kijárt már nekem. Bár biztosan lett volna, aki ezt másként gondolja. Ha Sue néni ezt látná! El lenne keseredve. Jobban járt volna, ha elássa előlem azt az izét. Több bajt okoz, mint amennyi haszna van.
Lehet, hogy Connie közben megtalálta a nyomot és nélkülem indult utána - töprengtem tovább. Egyedül semmire sem megy. Még jobb. Nem csak a feladatomat nem tudtam teljesíteni, de a macskámat is bajba sodortam. Mi van, ha ő most tényleg bajban van? Meg kell találjam a táskámat!
Futásnak eredtem a kabátom és a táskám után kutatva. A gyomrom korgott az éhségtől, és az arcomon ejtett apró karcokat csípte a homlokomról csorgó verejték. Összeszorított fogaim közt szívtam a levegőt. Az idő közben hűvösebb lett, és kezdtem fázni. Ekkora szívást. Nem volt elég, hogy a suliban szerencsétlenkedtem, még a délutánom is ilyen pocsékul alakult. Hát még azoknak, akiket cserben hagytál! – szólt egy hang a fejemben, de most nem hiányzott, hogy a lelkiismeretemre hallgassak. Így is épp elég nyomorultul éreztem magam, és nagyon jól tudtam, hogy nem lesz jó vége, ha még egyszer hibázok. Megérkeztem arra a helyre, ahol először megálltunk és elrejtettem a táskát. Legalábbis reméltem, hogy tényleg ez az a hely, de biztos nem lehettem benne. Ez az erdő mindenhol így néz ki. Kivéve azt az egy fát ott - néztem egy fiatal kőrisre. Törzséről, úgy derék magasságban, egy foltban hiányzott a ráfagyott hó és jég. Odamentem, hogy leellenőrizhessem a sejtésemet. Igen, ez volt a fa, aminek neki dőltem, amikor megálltunk. Most már biztos voltam benne. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet és körbe járattam tekintetem a környező bokrokon. Hát, minden esetre jól elrejtettem. Körbe sétáltam, hogy minden bokrot közelről is átvizsgálhassak, de semmi. Találtam mókust, nejlon zacskót, papírzsebkendőt és üres üdítős üveget, de a táskám sehol. Kezdtem igazán félni. Azt nem mondta Sue néni, hogy mi történik, ha harmadszor is hibázom, de azt hiszem, ha elhagytam a nyakörvet az elég nagybetűs hibának számít. Abban is biztos voltam, hogy én igazából, ha nem muszáj, inkább nem is akarom megtudni, mi a büntetés.
Feladtam. A földre kuporodtam, és immár másodszor vetettem a hátamat ugyanannak a fatörzsnek. Nem volt nálam se telefon, se óra. Se iránytű. Ha lett volna, se tudtam volna használni, de ez most cseppet sem nyugtatott meg. Mégis hogyan fogok így hazatalálni? Szedd össze magad Samantha! Gyáva nyúl! Megvan még a lábad vagy nem? Örülj ennek és irány haza! – hallgattam a fejemben tolongó hangokat, de a valósággal ellentétben, mégis inkább éreztem úgy, hogy nincs lábam, s erőm még annyira se, hogy újra nekivágjak az erdőnek. Sosem láttam még ilyen félelmetesnek. Idő közben teljesen besötétedett, és a fogaim kocogásából ítélve nem lehetett több három foknál. Az időérzékem teljesen cserben hagyott, de abban biztos voltam, hogy már hét óra is elmúlt. Lehet nyolc is. Síri csend volt, csak néha moccant valami az avar alatt, vagy a fejem felett. Ilyenkor még kisebbre húztam magam. Sokszor jártam már az erdőben, de sosem egyedül, ráadásul az éjszaka közepén. Minek a képességek, ha egyedül nem megyek velük semmire? Inkább tudnék láthatatlanná válni. Vagy teleportálni. Akkor seperc alatt otthon lehetnék.
’Apa! A büdös francba!’ – pattantam fel, összehúzva magamon a csurom vizes pulóvert. El is felejtettem. Lehet már rég hazaért és most körbetelefonálja egész Ivyt, hogy merre lehetek. Már csak az hiányzik, hogy a rendőrség is engem keressen.
Elindultam az egyik irányba, ami kevésbé volt ismeretlen. Bár teljes erőbedobással próbálkoztam, mégis úgy éreztem, jelenleg egy csiga elől is nehézkes lenne elmenekülnöm.
Alig öt perce gyalogolhattam, amikor egy távoli morajló hangra lettem figyelmes. Nem lehet más csak az Erme. Bíztam benne, hogy így van, hiszen akkor nem kell mást tennem, mint a hídig követni a folyót, és onnan egyenes út vezet a házunkig.
Újult erővel indultam az egyre erősödő csobogás irányába, amikor újabb, de számomra ismeretlen hangra lettem figyelmes. A hátam mögül jött. Dermedten álltam meg, a hangokból ítélve, úgy két-három méterre a folyóparttól, és figyeltem a mögülem hallatszó egyenletes szuszogást. Az avar minden egyes mozdulatra halkat nyögött a súlyos léptek alatt. A látásomat könnyek homályosították el, hiába igyekeztem elfojtani őket. Magamban csendben imádkoztam, hogy a rendőrség legyen. Felőlem lehet egy egész kommandó is! Vagy akármi. Inkább a fagyhalál, mint hogy egy vadállat tépjen cafatokra az erdő közepén. Remegő térdekkel, milliméterről-milliméterre fordultam az ismeretlen felé, de amikor megláttam, kivel állok szemben, rögtön megbántam a kiváncsiságom. A pánik egy perc alatt uralkodott el rajtam. Egy medve. Egy óriási medve. A következő pillanatban két lábra ágaskodott és torkát félelmetes ordítás hagyta el. Bűzös lehelletébe beleborzongtam. Egy erőtlen nyekergésnél többet nem tudtam kipréselni magamból. A következő pillanatban a térdem megadta magát a gravitációnak. Az utolsó erőm is elszállt. Éreztem, ahogy a fejem a kemény földre hanyatlik. Az orromba nedves avar illata kúszott, amitől hányingerem lett. Mielőtt a látásom végleg elhomályosodott, a fák közt bekúszó, ezüstös sugarak fényében még láttam megcsillanni hatalmas, gyilkos karmait.

10 megjegyzés:

Bells írta...

Nagyon megy ez neked ;)
Várom a következőt..!

Querida írta...

Huh, már totál azt hittem, szándékosan szadizod a szerencsétlen olvasókat :). Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Végre megvan a... hmmm... 10 percnyi adagom :D

hullócsillag írta...

Köszi csajok!:$ Tíz perc? Milyen lassan olvasol!:D...pedig eddig ez sikerült a leghosszabbra...bizony...megnéztem :)...

Nicky Graceheart írta...

Szia!
Erre csak annyit mondhatok, mint a többire: állati jó! :) Főleg az utolsó kb 3 bekezdés. Rémesen jól írsz. :D
Amúgy tök jó Connie képe. :)
Remélem a következő hamar jön. :D
Nickyy.

Querida írta...

Az összes fejezet együtt a 10 perc :D. Ééés nem ez a leghosszabb, hanem a 2. fejezet. Én is megnéztem ;)

hullócsillag írta...

Köszi Nickyy!! Örülök, hogy tetszett! Hamar bizony, ha minden igaz ma este befejezem :P...

Queridám! Legyen igazad! De húúha...piszok gyorsan olvashatsz :D:D:D...

Dark Angel írta...

Fantasztikusan jó lett! Mikor jön a következő?
Alig tudom kivárni! ;)

hullócsillag írta...

:)...az ez után következő már fent van ;)...de gondolom nem erre gondoltál...nem ígérem, de lehet még ma jön a 8. feji -.* ...

Tyna írta...

Véééégre megvan az első dolog, amibe beleköthetek :)
"Jack, hogy engedheted Becky-t egyszál pulcsiban rohangálni ebben a hidegben?"
Becky? Nem Sam?
Amúgy nagyon jó volt, nagyon élveztem:)
Ügyes vagy :)
Pusza

hullócsillag írta...

Jujj Tyna, köszi, hogy szólsz, már anyukám is mondta, és a word-ben ki is javítottam, csak itt felejtettem el...:)...

A történetről készült meglepetés videó, amit nagyon köszönök Tynámnak!!! :)...

Érdemes végig hallgatni!! Van hozzá felirat! Menj a view subtitles-re!