15. fejezet - A dinka, a birka, plusz egy fő...

Remélem tetszik majd, bár tudom, elég későn hoztam...sajna befejezni nem volt már pofám a tervezett adagot, úgyhogy a fojti újabb fejezetben jön majd...

Pusziii

Be kell, hogy valljam, még élveztem is, hogy kicsit én aggódhatok Samért, és nem fordítva. Az elmúlt huszonnégy órában mást sem csináltam, mint telefonáltam. Kicsit pipa voltam rá, amiért átejtett, de örültem neki, hogy nincs komolyabb baja. Régen tartottunk már csajos délutánt. Leszámítva persze a forrócsokit Tessnél, de az inkább volt megvesztegetés a részemről, hogy elnézze a feledékenységemet.

A ház elé érve már éreztem, hogy valami nincs rendben. Az ajtó résnyire nyitva volt, és odabent valaki ész nélkül kacagott. Volt benne valami félelmetes. Inkább nem nyitottam be, csak becsengettem.

Egy pillanatra csend lett, majd hallottam a lépcsőn leszaladó lábak topogását. Sam lihegve tépte fel az ajtót, és nagyokat pislogott egy szalmakalap alól, aminek karimája minduntalan a szemébe hullott.

- Nem veszek semmit – mondta vigyorogva, egy percnyi nézelődés után, és már csukta is be az ajtót.

Belémfagyott a levegő. Amit láttam, bőven kimerítette az abszurdum fogalmát.

Sam egyrészes fürdőruhát viselt és a már említett sárga szalmakalapot. Tekintete homályos, mosolya az őrültek mosolya. Kezében hosszúkás koktélpoharat tartott, amiből vastag, rózsaszín szívószálon keresztül szürcsölte a limonádét. A pohár szélén kristálycukor volt és hagymakarika. Másik kezében pirosra színeződött zsebkendőt gyűrögetett. A kalap alól, hosszú, vizes csimbókokban lógott a haja. A mellére csöpögő víz egészen a derekáig terjedt a kinyúlt, fakózöld anyagon, és odalent vérvörösbe váltott.

Újra csengettem. Ezúttal kicsit tovább pislogott.

- Sam? Én vagyok. Becky – vázoltam a helyzetet, finoman tapógatózva, vajon mennyire súlyos a helyzet.

- Szia, Becky! Tudom – mondta vidáman szürcsölve a limonádét, mint aki az imént elhangzott, tájékoztató jellegű információkat teljességgel feleslegesnek tartja.

Tehát nagyon súlyos. Pár percig csak nézett, arcán ártatlan, gyermeki mosollyal, majd megkerült, betolt az előszobába, és hátát a csukott ajtónak vetve nagyot sóhajtott.

- Bocs. Kicsit nagy itt a felfordulás – vakarta meg a homlokát, és eltotyogott a konyha irányába.

Azt vettem észre.

Az előszoba szőnyeg tele volt a tárolószekrény több éve gyűjtögetett kacatjaival. Egymás hegyén-hátán hevertek a kinőtt és kiselejtezett ruhák, elhasználódott felmosórongyok, kicsorbult kertiszerszámok, felfújható matracok és lukas úszógumik.

- Sam? – kiabáltam hátra a konyhában tevékenykedő barátnőmnek.

- Hmm? – jött a válasz közvetlenül a hátam mögül.

Sam a vállam felett bámulta velem a káoszt. Amikor észrevettem, nagyot ugrottam ilyedtemben. Kuncogott egy sort, és a kezembe nyomott egy - a sajátjához hasonló - poharat.

- Tessék – indult a nappali felé. – Gyere. Leülünk? – kérdezte, miközben szemeit a szoba berendezésén járatta, olyan érdeklődéssel, mintha még sosem járt volna itt ezelőtt.

Tekintete zavaros volt és szórakozott. Félelmetes.

- Sam! Miért vagy csupa vér? És...a hajad...csupa víz és...mi történt? – szakadt fel belőlem.

Valamiért úgy éreztem, amíg nem bizonyosodom meg róla, hogy nem támad rám egy - a fürdőruhájába rejtett - konyhakéssel, nem fogok beljebb lépni. Idegesen markolásztam a poharamat. Nem mertem a számhoz emelni, mert féltem, még leharapnék egy darabot az üvegből.

Sam körbesétált a nappaliban, és kilesett minden ablakon.

- Csak strandoltunk. Bátyus még pihen. De később még kimehetünk – mosolygott, és egy adag vizet csavart hajából a poharába.

- Sam, neked nincsen bátyád – közöltem szárazon, miközben valami gyanús után kutattam a saját limonádémban. Bár, ha belegondolok, már a is hagyma eléggé a gyanús kategória.

- Gyere, ülj le! – mondta megint, egész karjával integetve.

- Nem lehetne, hogy inkább a szobádba... – és már fordultam is a lépcső felé.

Hiba volt. Sam kiejtette kezéből a kétes összetételű limonádét, és mutatóujjával fenyegetően felém szúrt a levegőben. Szemeiben eszelős fény csillant.

- Nem! – kiáltott rám, majd elgondolkozott. – Most festem a lépcsőt – mosolygott újra, egy vállrándítás kíséretében.

Tekintetem önkéntelenül is a lépcsőre vándorolt.

- A fokokat is? – kérdeztem csodálkozva, hiszen azok sárral és szertehajigált ruhával voltak beborítva.

Sam csak bólintott. Szemei a lépcső és köztem cikáztak. Elképzelni sem tudtam, hogy éppen mire gondol, de abban biztos voltam, hogy ezt a lépcsőt nem festi senki. Már éppen betudtam volna bomlott elmeállapotának, amikor fentről furcsa zajok szűrődtek a közénk ereszkedett, nyomasztó csendbe.

Samantha lába gyökeret vert a padlóba. Egész teste megfeszült és szemei, ha lehet, még gyorsabban járták körbe a plafont és engem. Olyan hang volt, mint amikor egy kutya visszaköhögi a mohósága miatt félrenyelt konzervmájkrémet.

- Nem! – hörögte Sam vészjóslóan.

Volt egy olyan, egészen apró sejtésem, hogy Sam nem azért kelt így ki magából, mert odafent szerte hever néhány szennyes alsónemű.

Nekiiramodtam. Pislogni sem volt ideje, én már a lépcső tetején jártam. Félve néztem körül, s végül megállapodtam Sam szobájának nyitott ajtaján. Centiről-centire küzdöttem le a köztünk lévő távolságot.

A küszöbhöz érve megreccsent mögöttem a lépcső. Félve néztem vissza Samre, de most más volt. Magánál volt. Szemeiben félelem ült, s könyörögve rázta meg kócos fejét.

- Segítenem kell. Segíteni pedig csak úgy tudok, ha bemegyek abba a szobába, és megtudom, mit rejtegetsz. De, ha szeretnéd, hívhatok szakembert. – vetettem sajnálkozó pillantást Samanthára, mire a szalmakalap megadóan hullott a földre elgyengült ujjai közül.

Torkomban dobogó szívvel léptem be az ajtón. Az elém táruló látványtól felfordult a gyomrom. Sípolva szedtem a levegőt.

Az ágy közepén Zachary Logan feküdt, körülötte csupa vér a párna.

- Ez...nem az aminek látszik... – hallottam Sam erőtlen suttogását a hátam mögül.

- Akkor mi? – fordultam felé, nyugalmat erőltetve remegő hangomra. – Csak azt ne mondd, hogy egy ilyen tuskóval... – csuklott el a hangom.

- Jó ég, Becky! Ez itt egy félholt pasas... – mutatott Zacre.

- Igen. De azt mondtad, nem az aminek látszik. Másra pedig már igazán nem tudok gondolni...

Szinte hallottam, ahogy leesik neki.

- Ohh...komolyan azt hiszed, hogy mi...te jó szagú...gondolod Zac csak úgy szívrohamot kapna szex közben? – kérdezte halál komolyan. – Becky, nem vagy normális! Tudod, ki ez itt? – szegezte az ujját az ágyra.

Feltehetően Zacre gondolt, tehát bólintottam.

- Az egyik legedzettebb pasas a földön! Nem hiszem, hogy lenne nő, aki tudna neki meglepetést okozni...és feltehetően alig van, akinek ő még nem okozott volna...- fintorgott. - ...akár mit is, egy a lényeg...tudod, hogy ki nem állhatom! Hogy gondolhattad, hogy egyáltalán hozzáérek?! – fakadt ki.

- Hát...jelen állapotodban, bármi lehetséges...azt hiszem... – motyogtam.

Éreztem, hogy ez most nem volt helyénvaló, de Samantha nem reagált. Se rosszallóan, se sehogyan máshogy. Követte a tekintetemet, és csodálkozva nézett végig a kopott fürdőruhán, vértől pirosas ujjain, végül tekintete megállapodott a rózsaszínű szívószálamon.

- Sam? – legyeztem az orra előtt, mire összerezzent, és feljebb emelte a fejét.

Zacet nézte. Ajkain ott ült a már jól ismert, tébolyult mosoly. Nagyot sóhajtottam, próbálva felkészíteni magamat az újabb menetre.

- Jó napot, nővér! – emelte rám a tekintetét.

Mellei közé gyömöszölte a véres papírzsebkendőt, és felém nyújtotta ragacsos ujjait. Meglepetten tántorodtam hátra.

- Mrs. Logan – mutatkozott be, miután félve, de elfogadtam a felkínált kezet.

- A...felesége? – A csodálkozástól még jobban elkerekedtek a szemeim. Ezt videóra kéne venni, és ha már jobban lesz visszajátszani, mert egyébként úgysem hinné el.

- Ó, nagyon kedves, asszonyom, de nem – kuncogott. - Az anyja vagyok – mosolyogta, és az ágy mellé lépett. – Így, ni! – pofozta fel Zac feje alatt a vérfoltos párnát.

Az ágy szélére ült, megcirógatta és elbűvölten nézte a sápatag arcot.

- Ugye, milyen helyesek?

Nem értettem, mire fel a többesszám, de az leesett, hogy Samnek túl sok jutott az elmúlt pár nap történéseiből.

- Sam? – kezdtem óvatosan, de ő rám se hederített.

Kimondatlan kérdésekre válaszolgatott, és nagyokat nevetett Zac hallhatatlan viccein.

- Sam! Nem vagy jól! – ráztam meg a vállát, mire dühösen ellökött magától.

- A fiam haldoklik! Még szép, hogy nem vagyok jól! – csattogta a szavakat, s homlokát haragos ráncok redőzték. Ismét félelmetes volt.

A fürdőszobába rohantam, és a poharam tartalmát hidegvízre cseréltem. Visszatérve az egészet Samantha fejére öntöttem. Meglepetten csapkodott, hápogott és tüsszögött, majd rám és az üres pohárra nézett.

- Jól vagy? – kérdeztem félve a sikertelenségtől.

- Jól - támasztotta fejét a tenyerébe, miután megtalálta helyét a világban. – Mi történik? – Hangja már-már sírósba váltott.

- Pihenned kellene – ültem mellé.

Fejét a vállamra hajtotta, és úgy bámulta a padlót. Végig simítottam a hátán, mire megborzongott. Magamhoz öleltem. Vizes haja átáztatta a pulcsimat, de most ez volt a legkevesebb.

- Hagyma? – Szánakozva nézett a pohár szélén málladozó karikára.

Halványan elmosolyodtam.

- Heather mégis megrendezi a Halloween bulit – tereltem a témát valami kellemesebbre. - A szünet előtti utolsó péntekre tervezi.

- De hát, az már december közepe...vége... – Továbbra is a padlót fixírozta. – Már majdnem farsang...

- Tudom...de nem élet az élet, a Heather-féle halloweeni mulatság nélkül, akár májusban, akár decemberben rendezi... – fintorodtam el, mire megvetően felszisszent, jelezve, hogy ezzel nem igazán ért egyet.

Csendben ültünk egymás mellett. Ő lógázta a lábát, én pedig figyeltem, ahogyan ő lógázza a lábát. Egy idő után beleszédültem. Mintha csak megérezte volna, hirtelen abbahagyta. Aztán ugyanolyan hirtelen pattant fel és túrta át az ágyat, Zacről is lerángatva a takarót.

- Hallod? – kérdezte. - Hol csörög?

Figyelmesen hallgattam a néma csöndet.

- Nem csörög semmi, Sam – próbáltam megnyugtatni.

- Biztosan Fred az... – kapott a hajához nyugtalanul.

- Fred? Búgóhangú Fred? – cukkoltam, de arcára megint kiült az a félelmetes egyszerűség, ami számomra, és úgy általában senkinek sem jelentett jót.

Kétségbeestem. Nekem ez nem való. Én nem bírom a feszültséget. De Sam már el is felejtette a telefont. Zacet nézte, és időről-időre, ide-oda kapkodta a fejét. Újabb adag vízért kellett volna szaladnom, de nem tudtam megmozdulni. Kővé dermedve ültem az ágy végében, és néztem Samantha vívódását.

- ...nem... – suttogta.

Kezeit a fülére tapasztva rázta a fejét, s tincseiből szertespriccelt a víz.

- ...nem... – mondta újra, de szemeit már Zac izmos combjain járatta.

Nyelvét éhesen futtatta végig szája szélén. Kezét combja mellé szorította, de ujjai türelmetlenül szaladtak a levegőben. Térdeit izgatottan hajlítgatta, mint egy ugrásra kész oroszlán, aki már kiszemelte az áldozatát, csak a megfelelő pillanatra vár. Mondhatni minden stimmelt, azt a kis bakit leszámítva, hogy Samantha nem oroszlán, Zac pedig csak egy hülye majom. Eszik az oroszlán majmot?!

Felpattantam, és a pohárral együtt újra a fürdőbe szaladtam. Remegő kézzel tartottam a csap alá, de még félig sem telt, amikor odabentről Zac ordítása hallatszott.

- Mi a f*sz?!

Egy nagy koppanás és lábak dübörgése.

A poharat a csap alá ejtettem, s a szobába futottam. Zac az ágytól legtávolabbi sarokba lapult, kezében a takarót szorongatva, és a földön fekvő Samanthát nézte pontosan azzal a miaf*sz tekintettel, aminek percekkel ezelőtt hangot is adott.

- Nyugi, Zac! Mindent elmagyarázok...amit tudok... – tettem hozzá belegondolva, hogy az a minden, amivel én szolgálhatok, talán tört része az egésznek.

- Kezdhetnéd rögtön azzal, hogy hol a f*szban vagyok, mi a f*szt keresek itt, az a csaj – mutatott Sam-re. - , mi a f*szt keresett rajtam abban az ágyban – mutatott az ágyra. - , és honnan a f*szból tudjátok, hogy ÉN ki a f*sz vagyok?! – robbant ki Zacből, és én megbizonyosodhattam hihetetlenül változatos szókincséről. Már csak egy kérdés motoszkált bennem: Mi a f*sz?!

- Ööö...huhh...várj...ezt meg kell emésztenem... – nyögtem, fél szememet a szőnyegen fekvő Samanthán tartva.

- Jaaa...mer’ aztán ku**a sok időm van ám az emésztésedre! – fintorgott lenézőn, és legszívesebben megmondtam volna neki, hogy felőlem aztán elmehet a f*szba, mert ha még sokáig kell elviselnem azt az önelégült képét, rövid úton igen közeli barátságba kerülhet emésztésem éppen esedékes tárgyával.

De mivel Zac éppen az volt, aki félő, hogy megfogadja a tanácsomat, kénytelen lettem volna egy számára elfogadható hangnemet megütni. Ha lett volna mit mondanom.

- Nem én voltam – csúszott ki.

- He? – nézett rám Zac birkamód.

- Vagyis...én nem voltam itt. Most jöttem.

- Fasza. Ruháim? – A takarót felgmán az ágyra dobta és ott állt egy szál...hát, majdnem f*szban, na...

Ha kibenléte nem szolgáltatott volna kellően súlyos ellenérveket, én is biztosan letepertem volna.

- Na? Most meg mi van? Nem dugni akarok, hanem a ruháimat – tárta szét a kezét, lazán köpködve a szavakat.

Samantha halkan felnyögött. Én csak álltam, feltehetően tátott szájjal, mert a hajamat valahogyan belekanyarította a huzat.

- Héj, vöröske, vagy akárki is vagy...mennék már, mert a nőm vár.

- Najó, Logan – tettem csípőre a kezem, és próbáltam a szememet is kellőképpen fenyegetően kicsire összehúzni. – Rebecca Sharidan vagyok, és három évig voltunk osztálytársak, te szexista barom! És hiába nézed a mellemet, mert nem arról fogsz felismerni, hiszen pechedre sosem láthattad, de az orrom talán nagyon is ismerős. Tudod, ez AZ az orr, amit sikerült jópárszor eltalálnod, azzal a sokak szerint hihetetlenül formás kétballábaddal. – Ha lehet még butábban nézett. - Ó, látom, ez neked túl bonyolult, tehát fogalmazok érthetőbben. Sikerült a pofámba rúgnod a bőrt. Tudod. Labda...

- Jah! – röhögött fel.

Vagy inkább röfögött. Samantha újra felnyögött.

- Örülök, hogy ilyen jól mulatsz, de ha nem bánod folytatom. Ő itt... – mutattam Samanthára, akinek lehetetlenül vörös feje ráébresztett arra a fatális tévedésemre, miszerint tőlem független okokból nyöszörög. – Bocs – léptem le a hajáról, és folytattam a Zachez intézett monológomat. – Tehát, ő itt, Samantha Fields. A pír most csalóka, és egy felszínes embert bizonyára megtévesztene, de te bizonyára rájöttél már, hogy őt is ismered - csattogtam, és nem is reméltem, hogy felfogja az iróniát. Én azért, a körülményekhez mérten, jól szórakoztam.

- Ok, örülök. Ruháim?

- Még nem végeztem – folytattam higgadtan, mire Zac pózt váltott és unottan cöccentett. – A kedves barátnőőőd... – nyújtottam el a szót. – ...kizárt, hogy tűkön ülve várjon, úgyhogy nem kell sietned. Most már mehetsz – vigyorodtam el elégedetten, látva, hogy Zac újra felöltötte a miaf*sz ábrázatot.

Kihasználva az időt, amíg értelmezi a 'kedves barátnő', és 'tűkön ülve' szókapcsolásokat, Samantha fölé hajoltam, aki még mindig mozdulatlanul feküdt, és szemeit az előtte elterülő, nem túl változatos horizonton járatta. Egyébként plafonnak hívják, de ez túlontúl egyszerű megfogalmazása lett volna a dolgok állásának.

- Khmm – hallatszott Zac eddigi legértelmesebb megnyilatkozása, kicsit közelebbről és hamarabb, mint vártam, ami azt eredményezte, hogy sikerült ilyedtemben Sam hajára tenyerelnem, ami pedig azt eredményezte, hogy Sam újra felnyögött.

Ez még nem is lett volna nagy baj, de ezzel egyetemben, most fel is ugrott, lefejelve engem, aki hirtelen megdöbbenésemben csatlakoztam a plafonőrséghez. Vajon ezt hívják láncreakciónak?

- Lúzerek – hallottam Zac hangját, valahonnan látókörömön kívülről, de feltételeztem, hogy Zac hangja Zachez is tartozik.

- Még egy szó – sziszegtem – , és ne várj több választ!

- Ruháim?

- Melyik kifejezés nem volt világos? – ültem föl a homlokomat tapogatva.

Egy púp. Vagy inkább horpadás. Mélyedés. Árok. Gödör. Egy egész völgy.

- Hmm? – néztem az előttem terjengő, Zac formájú homályra.

- Mi van Jenny-vel? – sípolta olyan fejhangon, amiről sosem hittem volna, hogy belőle jön, ha nem a saját szememmel nemlátom.

Mert hogy a látásomat még mindig jótékony homály fedte. Jótékony, mert nem hagyta, hogy Zac csupasz mivolta megbabrálja az én agyamat is.

- Hát, csak annyi, hogy ha vár is, már vagy két napja – szólalt meg valahol mellettem Samantha, teljesen józanul.

Zac álla leesett, én meg visszamentem plafonőrködni. Idefent lejárt a műszak. Legalábbis reméltem.